Ugrás a tartalomra

SZTAKI eLearning osztály

 

A SZTAKI eLearning Osztálya az elmúlt évtizedben a hazai informatikai piac több szegmensében is meghatározó szereplővé vált, főként az innovatív termék- és tartalomfejlesztésben valamint különböző szakértői területeken. Az eredmények elérését elsősorban az oktatási, mobil, multimédia és kutatásfejlesztési projektek tapasztalatainak sokoldalú alkalmazása tette lehetővé.

SZTAKI eLearning Osztály

Az eLearning rendszer bevezetési projekteken túl, illetve azokhoz kapcsolódóan a tananyagfejlesztési munkáink során gyűjtött tapasztalatainkra alapozva hatékonyan tudjuk végezni egyedi és generikus tananyagok fejlesztését egyaránt. Munkatársaink közreműködésével és irányításával már több ezer multimédia elem fejlesztését tudhatjuk a hátunk mögött, megbízóink megelégedettségére. Az összehangolt csapatmunka végeredménye mindig valamilyen szabványos tananyagcsomag, illetve azok helyszíni telepítése és konfigurálása.

Az eLearning területén szerzett tapasztalataink újabb területekre való kiterjesztésével az osztály legfontosabb tevékenységei közé került az innovatív programfejlesztés webes és mobil platformokon, ahol mára már kiemelt területté vált és egyre szélesebb palettát fed le a turisztikai célú mobil alkalmazások fejlesztése.

Tevékenységünk szerves része az alkalmazott kutatás, szakmai tanácsadás és továbbképzés. A Bolgár Tudományos Akadémia Matematikai és Informatikai Intézetével több éve folytatunk eredményes együttműködést a multimédia alkalmazások fejlesztésében és az érintett területek tematikus kutatásában. Az osztály fontos tevékenysége komplex hazai és EU pályázati projektek megvalósítása és irányítása.

Legfontosabb kutatási területeink

  • eLearning keretrendszerek, tanfolyam- és vizsgaszervező rendszerek
  • eLearning szabványok, módszertani képzések, eLearning tananyagok
  • Helyfüggő szolgáltatások, mobil szolgáltatások, szolgáltatások virtuális valóság szemüvegre és videószemüvegre
  • Kulturális örökség megőrzése, digitális tárházak, webes szolgáltatások
  • Multimédia prezentálás, HTML5
  • Multimédia kiszolgálás optimalizálása (adaptív elosztott multimédia szerverek, hoszt ajánlás, tartalomadaptálás)

Kiemelkedő eredményeink

Osztályunk a kezdetektől fogva elhivatott volt az eLearning tananyagfejlesztésben alkalmazott nemzetközi szabványok használata iránt, amelyek magyarországi elterjedését nagyban nekünk köszönheti a szakma. Nevünkhöz fűződik a 2002-ben elindított hazai eLearning Fórum konferencia sorozat alapítása, amelynek jelenleg is társszervezői vagyunk. Az utóbbi időben foglalkozunk a beépített mikroszámítógépet tartalmazó videószemüveg vezérlésének programozásával. Az ennek a munkának a keretében elkészített HTML5 alapú "Többplatformú (web és mobil) angol tananyag kezdők számára" elnyerte az innovatív megoldás különdíjat a Kiváló Magyar Tartalom eFestival 2012 elnevezésű szakmai versenyen.

A turisztikai célú mobilos fejlesztések keretében született a piaci alapokon is működő GUIDE@HAND szolgáltatás, amelynek folyamatos szoftverfejlesztési hátterét osztályunk biztosítja. Az iOS és Android alapú okostelefonokon futó, többnyelvű, hangos idegenvezető alkalmazás számos hazai és nemzetközi versenyen szerzett díjat (pl. Kiváló Magyar Tartalom eFestival 2012, European Youth Award "Education for All! kategória, Best practice eLearning minőségi díj „Széleskörű felhasználhatóság” különdíj ). A dinamikus fejlődésnek köszönhetően 7 országban 22 önálló turisztikai alkalmazás jött létre, amelyekben több mint 360 interaktív tartalomcsomag található.

A tartalmak előkészítésében és az alkalmazások implementálásánál meghatározó szerepet töltött be az általunk létrehozott, folyamatosan bővülő Multiplatformos Tartalomfejlesztési Módszertan, a moduláris Tartalomkezelő és Megjelenítő Rendszer. A GUIDE@HAND alkalmazás a turizmus mellett más területeken is hasznosnak bizonyult, így például sikeresen alkalmazták az Ottlik Géza: Hajnali háztetők irodalmi séta projektben.
Piacorientált innovatív fejlesztéseinket kutatási tevékenységünk alapozza meg. Számos hazai és nemzetközi konferencia előadás, folyóiratcikk és könyvfejezet született a multimédia kiszolgálás optimalizálása területén.

Termékeink/szolgáltatásaink

  • GUIDE@HAND - Okostelefonokon vagy tableteken (iOS és Android) futó többnyelvű, előre letölthető (offline) alkalmazások tematikus szolgáltatások biztosítására
  • SZTAKI SSS® Technology (Synchron Slide and Stream) 2.0 - Előadások, konferencia anyagok archiválása, videók és prezentációk szinkronizált lejátszása
  • Egyedi és generikus eLearning tananyagok webes és mobil platformokra (pl. KRESZ eCourse, Microsoft Office, Libre Office, Többplatformú (web és mobil) angol tananyag kezdők számára stb.)
  • Online tanfolyam- és vizsgaszervező rendszer
  • Szakmai tanácsadás eLearning képzési megoldások bevezetéséhez
  • Oktatás eLearning tartalomfejlesztés témában